A Huawei okostelefonok javítása, hasonlóan a más márkájú készülékekhez, történhet hivatalos márkaszervizben, illetve márkafüggetlen javítóbázison. Mindkettőnek megvan a létjogosultsága, indoka.
Amennyiben egy készülék még garanciális, adott, hogy sérülés, meghibásodás esetén hova fordulj. Ha azonban már túl van rajta, bármelyik szervizbe beadhatod. De nem árt előtte tájékozódni, hogy megbízható-e a kiszemelt hely, mivel nagyon sok szerviz ígér gyors és kedvező árú szolgáltatást, de jóval kevesebb nyújtja is azt.
Megéri-e Huawei telefont venni?
A Huawei népszerűsége nagyot esett, miután az USA hadat üzent a cégóriás ellen. Ennek az lett a következménye, hogy megvonta a Google a támogatást, így a Huawei mobilokon már az Android helyett saját operációs rendszerük, a HarmonyOS fut. Ez azonban nem okoz problémát, hiszen alig észrevehető a különbség.
A Huawei továbbra is minőségi készülékeket gyárt, a felső kategóriás modellek hardveresen ma is nagyon jól felszereltek, amihez általánosságban mérsékelt ár társul, így jó alternatíva lehet, ha nem akarsz iPhone-t vagy Samsung-ot venni.
A Huawei telefonok nem véletlenül népszerűek a felhasználók körében. Ár-érték arányban tudásukat, megbízhatóságukat, megjelenésüket tekintve is jól szerepelnek a teszteken, de mint minden egyéb márkánál, itt is előfordulnak furcsa hibák egy-egy széria esetén. Ezek közül több is van, amelyik otthon, házilag is kezelhető, de van, amikor csak egy szerviz tud segíteni.
Huawei javításban is otthon vagyunk
Szervizünkben nem okoz gondot a Huawei telefonok javítása.
A Huawei-eknek is a kijelző a legsérülékenyebb részük, ezért legtöbbször ez az, ami sérül például egy leejtés következtében. Védekezhetünk ellene üvegfólia és tok használatával, de ezek ellenére is bekövetkezhet a baj. Az esés következtében a kamerák is megrepedhetnek, ezek cseréjét is elvégezzük. Bár kisebb repedések esetén használható maradhat a készülék, mégis fontos, hogy ez esetben is elvégeztesd a repedt alkatrészek cseréjét, mert a résen keresztül szennyeződés, por, nedvesség juthat a mobil belsejébe, ami komoly károkat okozhat.
Lehetséges, hogy úgy hozod be üzletünkbe a Huawei telefonodat, hogy pontosan tudod, melyik alkatrészt szeretnéd cseréltetni, ez esetben tanulmányozd árlistánkat. Ha csak a hibajelenséget ismered, de nem tudod, mi vele a teendő, ne aggódj, alaposan átvizsgáljuk, majd leegyeztetjük veled a munka megkezdése előtt, mit is fogunk javítani, cserélni. A legcélszerűbb, ha gyári állapotra visszaállítva adod át nekünk a mobilodat.
Miért bízd ránk a javítást?
Szervizünk, köszönhetően a széles körű saját készletnek és a kiterjedt partnerhálózatunknak, akár 1 órán belüli expressz javítást is vállal, ha minden feltétel adott. A hozzánk behozott telefonokat bevizsgáljuk, és egy körülbelüli javítási költséget mondunk. Ez a szolgáltatásunk ingyenes. Amennyiben elfogadod feltételeinket, és rendelkezésre áll a szükséges alkatrész, neki is látunk a munkának, és rövid időn belül olyan lesz a telefonod, mint új korában.
Több mint 10 év tapasztalatával a hátunk mögött, jól képzett munkatársainkkal vállaljuk a szerviz feladatok elvégzését. Szakszerűen elvégezzük bármilyen telefonon a kijelző, a hátlap, a töltőcsatlakozó, a kamerák, az akkumulátor, a hangszórók cseréjét, valamint adatmentést is készítünk.
Pest után már Budán, a 11. kerületben is megtalálsz minket, jól felkészült, tapasztalt kollégáink itt is várják az izgalmas és rutinfeladatokat. Mivel sokféle hibával, sérüléssel találkoztunk már az elmúlt években, és sikerrel meg is oldottuk, bízhatsz bennünk, a te problémádra is találunk megoldást.