Mostanra oda jutottak a mobiltelefon felhasználási szokásaink, hogy szinte a világtól elvágva
érezzük magunkat, amikor nélkülöznünk kell telefonunkat. Márpedig sajnos előfordulhat,
hogy kedvenc készülékünk meghibásodik, ezáltal ellehetetlenül vagy megnehezül a
használata.
Mostanra a gyártók részéről trendszerűvé vált, hogy fél évente, legfeljebb évente újabb
típusokat jelentetnek meg, rendszerint egyre magasabb indulóárakon. Így azt
tapasztalhatjuk, hogy mondjuk egy-két éves, vagy régebbi okostelefonunk „elavulttá” válik,
újonnan már nem kapható, ezért célszerű inkább javíttatni. Ilyen esetben érdemes
mérlegelnünk, hogy milyen szempontokat helyezünk előtérbe, és milyen szervizbe vigyük a
készülékünket.
Alább bemutatjuk, hogy milyen lehetőségekkel számolhatunk, ha telefonunkat javíttatni
kényszerülünk.
Mobiltelefon javítás a márkaszervizben
A piacvezető márkák esetében, mint a Samsung vagy az Apple, választhatjuk a márkaszervizt
készülékünk javításának helyszínéül. Azonban fontos tudni, hogy a Xiaomi, Huawei, Honor,
stb. márkák esetében nincs hivatalos márkaszerviz, készülékünk egy központi szervizbe kerül.
Nézzük, milyen érvek szólnak a márkaszerviz mellett és ellen.
Mindenképpen pozitívum, hogy gyári alkatrészekkel dolgoznak, és a márkaszervizben
történő javíttatás nem okoz garanciavesztést. Ezeken kívül azonban sok pozitívumot nem
tudunk felsorolni.
Viszont általában több napig, vagy hétig tartó javítási idővel kell kalkulálnunk, valamint
amennyiben elfelejtettünk, vagy nem volt lehetőségünk adatot mentenünk a készülékről,
feltehetően adatvesztéssel is számolhatunk. Azonban a mai rohanó világban talán az egyik
legfontosabb tényező az idő, a másik pedig a személyes adatok. Így, ha nincs időnk kivárni a
márkaszerviz általi javítási időt, vagy nem áll módunkban javítás előtt lementeni személyes
adatainkat, célszerű lehet egy olyan gyors és megbízható márkafüggetlen telefonszervizt
választani, ahol gyors és minőségi szolgáltatást nyújtanak, mint amilyen például a GSM Pont.
Márkafüggetlen telefonszerviz
Rengeteg telefonszervizzel találkozhatunk, azonban megbízható és minőségi szolgáltatást
nyújtó üzletek ritkák. Így komoly nehézséget okozhat a megfelelő szerviz kiválasztása, ezért
igyekszünk segíteni, hogy milyen szempontok alapján érdemes keresnünk és választanunk.
A márkafüggetlen szervizek egyik nagy előnye a gyorsaság. Ezért érdemes olyan helyet
választanunk, ahol saját raktárkészletről dolgoznak, így megvalósulhat például egy kijelző-,
vagy akkumulátor csere akár egy órán belül.
A gyorsaságon kívül egy másik nagyon fontos szempont a minőség. Javasolt olyan szervizt
választani a javítás helyszínéül, ahol az adott típushoz elérhető legmagasabb minőségű,
lehetőleg gyári, vagy gyárival megegyező minőségű alkatrészek felhasználásával dolgoznak.
Például egy kijelző csere esetében korántsem mindegy, hogy milyen típusú kijelző kerül
beszerelésre. Illetve lényeges, hogy vonatkozzon garancia az elvégzett javításra. (LINK)
Ráadásul a márkafüggetlen szervizekben sokféle készülék megfordul, így sokszor szakmailag
tapasztaltabb technikusok végzik a javítást. Ezáltal sok esetben rugalmasabban kezelnek egy
adott problémát, mint a márkaszervizek. Ez olyankor lehet fontos szempont, amikor például
egy olyan alaplapi meghibásodás jelentkezik készülékünkben, ami a kijelzést, vagy a töltést
gátolja. Egy jó márkafüggetlen szervizben ezt gyorsan és megfizethető áron orvosolni tudják,
míg a márkaszervizben gyakran a készülék árával megegyező összegért, teljes alaplap
cserével tudják csak megoldani a problémát, jelen esetben teljes adatvesztéssel.
Összességében tehát több szempontból is jó választás lehet egy olyan márkafüggetlen
szerviz, ami a fenti szempontoknak megfelel. Ha mobiltelefonja meghibásodott és gyors, de
szakszerű és minőségi javítást szeretne, hozza be hozzánk készülékét.